Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése májusi soros ülésén elfogadta a 2025. évi költségvetési gazdálkodásáról szóló beszámolóját, és ehhez igazítva a 2026. évi költségvetésének módosítását.
A közgyűlés elfogadta a mezei őrszolgálat működéséről szóló önkormányzati rendelet módosítását, amelynek köszönhetően a szolgálat működési területe bővül Nagykanizsa külterületein. A jelenlegi Szentgyörgyvári-hegyi és Mórichelyi területek mellett újabb külterületi részek – többek között Látóhegy, Angyalhegy, Kis- és Nagybagolai hegy, valamint további zártkerti övezetek – is bekerülnek az ellenőrzött területek közé. A bővítés célja a termőföldek és külterületi ingatlanok biztonságának erősítése, az illegális hulladéklerakások és egyéb jogellenes cselekmények visszaszorítása, valamint a mezőőri jelenlét növelése. A módosítás értelmében a jövőben már három mezőőr láthatja el a feladatokat a város közigazgatási területén.
Döntött a közgyűlés az Olajbányász Sportcentrum üzemeltetésével kapcsolatos szerződés meghosszabbításáról is. A 2026. május 31-én lejáró bérleti és üzemeltetési szerződést további öt évre, 2031. május 31-ig hosszabbították meg.
A közgyűlés elfogadta a térfigyelő kamerahálózat 2026. évi fejlesztéséről szóló előterjesztést is. A fejlesztés keretében a város 13 új megfigyelési ponton összesen 29 új kamerával bővíti a rendszert. Új kamerák kerülnek a buszpályaudvar dél-keleti sarkához (2 db), a buszpályaudvar nyugati oldalán található gyalogátkelőhöz (3 db), a Vásárcsarnok főbejáratához (1 db), a Kórház utca–Teleki utca–Színház utca körforgalomhoz (4 db), a Kaposvár utca–Besenyő utca sarkára (2 db), a Dózsa György utca–Hevesi utca kereszteződéséhez (3 db), a Bajcsai utca–Pápai utca kereszteződéséhez (2 db), Kiskanizsán a Templom tér és a Móricz Zsigmond Művelődési Ház környezetébe (2 db), a Miklósfa Bem József utca–Iskola utca kereszteződéséhez (3 db), a Kisfaludy utca–Kossuth tér kereszteződéséhez (2 db), továbbá a vasúti aluljáró Erdész utcai és Ady utcai oldalára is egy-egy kamera kerül. Emellett a Katonarét–Bagolai sor–Levente utca kereszteződéséhez további 3 kamerát telepítenek. A fejlesztés részeként a rendőrkapitányság rögzítőközpontját is bővítik a szükséges technikai háttérrel. A beruházás célja a közbiztonság további erősítése, a bűncselekmények felderítésének segítése és a közterületek biztonságának növelése.
A képviselők döntöttek arról is, hogy Nagykanizsa csatlakozik a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2027. évi fordulójához, továbbra is támogatva ezzel a felsőoktatásban tanuló fiatalokat.
Elfogadta a közgyűlés a pályázati projektekhez kapcsolódó projektmenedzsment szerződések megkötését is. Az egyik projekt a horvát-magyar együttműködésben megvalósuló „Around the Kettle Together” program, amelyet a horvátországi Kalinovac településével közösen valósítunk meg. Emellett döntés született az iparterületek elérhetőségének javítását célzó TOP_PLUSZ projekt projektmenedzsment feladatainak biztosításáról is. A projektmenedzsment feladatokat a Nagykanizsai Városfejlesztő Kft. látja el.
A közgyűlés elfogadta az éves ellenőrzési jelentést és az önkormányzat gyermekjóléti, gyermekvédelmi, valamint szociális ellátási feladatairól szóló beszámolókat. Elfogadták a Völgy Alapítvány, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület, a Nagykanizsai Család- és Gyermekjóléti Központ, valamint a Nagykanizsai Egyesített Bölcsőde 2025. évi tevékenységéről szóló beszámolókat is.
Szintén elfogadta a közgyűlés a Nagykanizsai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság és a Nagykanizsai Katasztrófavédelmi Kirendeltség 2025. évi tevékenységéről szóló beszámolókat. Horváth Jácint polgármester megköszönte a szervezetek munkáját és a város biztonságáért végzett szolgálatukat.
A képviselők tárgyalták az óvodai beiratkozásokról szóló tájékoztatót és jóváhagyták a 2026/2027-es nevelési évben indítható csoportszámokat. Az adatok alapján a Nagykanizsa Központi Óvodában jelenleg 906 gyermek ellátásáról gondoskodnak, míg a következő nevelési évre 190 új óvodás gyermek beiratkozása várható. A következő tanévben várhatóan 261 gyermek kezdi meg általános iskolai tanulmányait. A közgyűlés döntése alapján a jelenlegi 40 óvodai csoport tovább működhet a következő nevelési évben is. A közgyűlés véleményezte és támogatta a Nagykanizsai Tankerületi Központ több intézményt érintő átszervezési és szakmai alapdokumentum-módosítási javaslatait is.
Zárt ülésen a közgyűlés döntött a testület arról, hogy értékesíti a Pannon Egyetem által használt épületeket a Zrínyi és Zárda utcában, melyeket a jövőben kizárólag ugyanerre a célra lehet csak használni. A cél, hogy az épületek fejlesztése előtt megnyíljon a lehetőség, illetve hogy hosszú távon maradjon egyetemi képzés Nagykanizsán.
Szintén zárt ülésen fogadták el a városi cégek és nonprofit gazdasági társaságok 2025. évi beszámolóit, valamint az azokkal kapcsolatos további tulajdonosi döntéseket. A döntések érintették a Kanizsa Rehab Nonprofit Kft.-t, a Kanizsa Médiaház Nonprofit Kft.-t, a Kanizsa Sportlétesítmény Üzemeltető Nonprofit Kft.-t, a Via Kanizsa Városüzemeltető Nonprofit Zrt.-t, a Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.-t, a Nagykanizsai Városfejlesztő Kft.-t, a Nagykanizsai Ipari- és Gazdaságfejlesztő Ügynökség Kft.-t, továbbá a Viridis-Pannonia Nonprofit Kft., a Netta-Pannonia Kft. és a Futurus-Pannonia Nonprofit Kft. működését is.
Nagykanizsa, 2026. május 14.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város




