Mély tisztelettel üdvözöllek, eső! Köszöntelek, égi pöttyenések, vonuló felhők morzejelei… Ne is nézzétek őket felnőtteket, vízcsepptől félőket, ahogy futnak-menekülnek előletek ernyőjük oltalmába, házuk fedele alá. (…) Kedves csöppek, ti csak nekünk estek, akiknek még bőre örömmel fogadja alig észrevehető érintéseteket… Ti vagytok az állandóság, a mindig másnak és mindig ugyanannak érzékeny egyensúlya, a jelen idő, amit egyes szám első személyben csak mi merünk végigélni, felosztva és megnyújtva a tünékeny pillanatot, ahogy a tenger osztja meg magát újra meg újra felcsapódó tarajos hullámokba.
Örkény István
