Bécs tovább bővíti elektromos buszflottáját

2017 dec 19

Bécs, 2017.12.19. (Eurocomm-PR) Hét nagy elektromos busszal bővíti járműparkját a bécsi közlekedési vállalat, a Wiener Linien. Az első 12 méter hosszú busz 2018 végétől közlekedik majd a 4A vonalon, a teljes forgalomba helyezést 2019-ben fogják lezárni. Bécs már 2013 óta használ elektromos buszokat a légszennyezés visszaszorításának érdekében.

A bécsi tömegközlekedési vállalat járműparkja 85 százalékban már ma is környezetkímélő elektromos járművekből áll. Az osztrák főváros most pedig újabb lépést tesz a teljeskörű elektromobilitás felé. A belvárosi 2A és 3A vonalon már majdnem öt éve kizárólag elektromos kisbuszokkal találkozhatunk, de 2019-től a Karlsplatz-tól közlekedő 4A járatok buszállományát is elektromos járművekre cserélik. Ezúttal azonban a 7 méteres kisbuszok helyett már 12 méteres szóló nagybuszokat rendelt a bécsi közlekedési vállalat. Az európai közbeszerzési pályázatot újra a Rampini buszgyártó nyerte, tőlük származnak a belvárosban futó kisebb elektromos buszok is.

Az olasz cég most összesen 7 darab 12,1 méter hosszú, klímaberendezéssel felszerelt és 28 ülő- illetve 35 állóhellyel rendelkező elektromos buszt szállít le a Wiener Liniennek 2019 végéig. Bár egy töltéssel összesen 80 km-t tudnak csak megtenni, töltésük nagyon egyszerű és gyors: A buszok tetején elhelyezkedő, gombnyomással irányítható áramszedő segítségével 6 perc alatt fel lehet tölteni őket a végállomáson található töltőállomáson. Ráadásul a jármű emellett saját fékezési energiájának egy részét is fel tudja használni.

További sajtóinformáció: www.eurocommpr.hu

Kövessen minket Facebookon és Twitteren is!

Fotók: Copyrights: Johannes Zinner/Wiener Linien

FRISS