André de Dienes –  igazi nevén Ikafalvi Diénes Andor György – története Erdélyben kezdődik, az ásványvizek hazájában.

Kézdivásárhelyen látta meg a napvilágot, az anyakönyv szerint 1913. decemberének 18. napján, azonban a háromszéki Torján nevelkedett egészen tizenkét éves koráig. Miután depresszióban szenvedő édesanyja öngyilkos lett, az egyedül maradt apa nyolc gyerekével Budapestre
költözik egy jobb élet reményében.

A kis Andor kezdetben kifutófiúként dolgozik, majd egy selyemüzlet alkalmazottjaként segíti családját a megélhetésben. Vonzódása a művészetek fele korán megmutatkozik, fotózni, festeni, rajzolni tanul. Alig tizenöt évesen elhagyja Budapestet, jóformán gyalogszerrel bejárja Európát. Észak-Afrikába, Tunéziába is eljut. Karrierjének kulcsfontosságú momentuma, hogy itt kemény munka árán vásárol egy 35 mm-s Retina fényképezőgépet.
1933-1938 között Párizsban élt, ott vásárolta szeretett Rolleiflex gépét, amely egész életére hűséges társa lett. Itt, Párizsban vált belőle divatfotós, kiadóknak, lapoknak fényképezett, mint pl. a L’Humanité vagy az Associated Press. Az 1938-as év újabb fordulópont az életében: Arnold Gingrich, a híres Esquire magazin alapítója ajánl neki munkát és fizeti útját  New Yorkba. Itt olyan hírességekkel dolgozik együtt, mint Elizabeth Taylor, Shirley Temple, Marlon Brando,
Henry Fonda, Fred Astaire, Ronald Reagan, Anita Ekberg, Ingrid Bergman, Jane Russel, és főként Marilyn Monroe, akit ő fedezett fel.
Dienes 1945-ben modelleket keresett egy új projekthez: művészi aktfotókat kívánt készíteni. Több modellügynökséget felkeresett, míg ezek egyike kiközvetített számára egy tizenkilenc éves Norma Jane Baker nevezetű lányt, aki ezáltal élete első munkáját kapta és akiből később egyik leghíresebb díva válik: Marilyn Monroe. Dienes öt héten keresztül fotózta a lányt, beutazták együtt Kaliforniát. A közös munka során egymásba szerettek és házasságot terveztek. Az ekkor készült
képek egyike a Parade címlapján jelent meg, ami elindította Marilyn Monroe-t a siker útján. Végül az idillnek vége szakadt, de barátságuk mindvégig megmaradt. 1988-ban Monroe rajongók feldúlták Dienes régi lakását, ekkor került elő rengeteg, körülbelül 2000, részben privát
fotó, amelyek a szerelem és a barátság szemszögéből mutatják be az egykori törékeny, sebezhető Norma Jane átalakulását Marilyn Monroevá, a zaklatott életű dívává.