Szerző: KanizsaInfó

kísértenek a múlt szögei cipődnek piszkos zúgaiból gúnyosan néznek rám dühös nemeket szítva bennem újra és újra mondván, hogy lehetett volna, de lelked gubbancait rám aggatva szürkének láttad körülöttem a teret miután kioltottad...

itt hagyott magából néhány hangzatot, hagyd élni tovább, mint a mesében belesimulva lelkedbe mélyen az öröm, hogy volt zengjen a szélben