Akkor és most – 30 éves a Pannon-Work

2020 máj 22

Egy cég 30 év alatt legalább annyit változik, mint az ország, ahol működik. A Pannon-Work magyar tulajdonú cégként az elmúlt 3 évtizedben nem csak politikai, gazdasági de társadalmi változásokat is átvészelt és sikerrel vette az akadályokat. Pedig változásokban nem szűkölködő időszak volt.

A világháború utáni első szabad választás új korszakot nyitott Magyarország történelmében. A korszaknyitás azonban nem volt olyan egyszerű, mivel a gazdasági környezet erős visszaesést és komoly munkanélküliséget mutatott. Az infláció mértéke magasba szökött, taxisblokád borzolta a kedélyeket. Göncz Árpád lett a köztársasági elnök Magyarországon, míg tőlünk pár száz kilométerre egyesült az NDK és az NSZK. Mindezek az adatok a teljesség igénye nélkül sorakoznak, felvázolva a történéseket, hogy szemléltessék, honnét indult a Pannon-Work Zrt.

1990-ben indult egy vállalkozás, a KTMF Meló-Diák Győr Diákszövetkezeti Csoport, ami a mai humánerőforrás szolgáltatással foglalkozó cég, a Pannon-Work Zrt. „jogelődje”. Az alapító tagok, mint főiskolás hallgatók lehetőséget láttak a megváltozott környezetben.  1990 nyarán a belsős kollégák létszáma 5 fő volt. Ekkor a munkatársak még nem főállásban dolgoztak, mivel főiskolai hallgatók voltak. Az alapításkori számítások úgy látszik megállták a helyüket, hiszen 1990 tavaszán már egy ipari nagyvállalat is megbízója lett a cégnek. Külön felér egy értékeléssel a 30 éves szolgáltatás minőségéről, hogy ez a cég a mai napig elégedett megbízójával, a Pannon-Work Zrt.–vel.  1991-ben csatlakozott a céghez Laczi Péter, aki ma már a Pannon-Work Zrt. operatív igazgatója.

Őt kérdezzük meg, hogyan foglalná össze 30 év történéseit röviden:

„Diákmunkásként találkoztam először a Pannon-Work-kel, akkoriban ez volt a fő profil. Annak idején 50-60 munkavállaló kapott bért a cégtől, ma több ezer. Ahogyan a piacgazdaság fejlődött, úgy alakult a cég is, reagálva a piaci igényekre. Ma komplex HR szolgáltatóként nem csak munkalehetőséget és munkaerőt kínálunk, hanem tanácsadást nyújtunk és igény esetén szállást is adunk a munkavállalóknak. Elég nagy útnak nevezném.”

Munkaerőt biztosító vállalatként fontos mérőszám, hogy 1990 nyarán az átlagbér 13.446 Ft volt, ez ma 367 833 Ft. A Pannon-Work első irodája Győrben összesen 8 nm-en szolgálta ki a megbízókat, ma már 17 iroda van országszerte több mint 1000 négyzetméteren.

1994-ben országosan és a cég életében is elindult egy nagyobb mértékű felfelé ívelés. Szombathelyen, Mosonmagyaróváron, majd 2015-ig bezárólag Tarabányán, Esztergomban, Sopronban, Zalaegerszegen, Nagykanizsán is irodák fogadták a megbízó partnereket és a munkavállalókat.  2006-ban három városban nyílt újabb iroda, Veszprémben, Salgótarjánban és Nyíregyházán. 2010. június 1-jén a Grosvenor Kft. (Dr. Homonnay Géza) lett a Pannon-Work Csoport főtulajdonosa.

2020-ban elindult a cég új szolgáltatása a HR Mátrix. Az új ágazat – a korábbi közvetítés, toborzás, kölcsönzés, diákmunka, nyugdíjas foglalkoztatás mellett-, mint HR Outsourcing cég nyújt magas szintű szolgáltatást. Változásban vagyunk, ez már a jövő, ami ma elkezdődött!

 

Mit mutatnak az adatok 30 év távlatában?

 

Mi? Mennyi? ( Ft/Fő)

1990 2020
95-ös benzin 35,5 390
Átlagkereset 13 446 367 833
Átlagos női hajvágás, szárítás 220 6000
Az év autója Citroen XM Peugeot 208
Budapest villamos, HÉV, metró, troli jegyárak 8 360
Budapesti ház átlagos négyzetméter ára 55.000 380.000-729 000
Budapesti lakás átlagos négyzetméter ára 44 000 506 000-640 000
Egy gombóc fagyi 8 300
Gazdaságilag aktív népesség száma, január 1., (fő) 5 108 4 656
Házi kenyér kilója 21,1 600
Legnagyobb papírpénz 1 000 20 000
Sertéscomb kilója 244 1 550
Színes televízió 39 540 2 300 000
Tojás 4,10 40

FRISS