A nemzeti összetartozás napja – a 2010. évi XLV. törvénybe foglalt hivatalos nevén: Nemzeti Összetartozás Napja– az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójára emlékező, június 4-ére eső nemzeti emléknap Magyarországon, melyet 2010. május 31-én iktatott törvénybe az Országgyűlés. Az erről szóló Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről címet viselő törvényjavaslatot Kövér László (Fidesz) és Semjén Zsolt (KDNP) kezdeményezte.

Az Országgyűlés a törvény elfogadásával kinyilvánította: „a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme”.

Sólyom László köztársasági elnök 2010. június 3-án aláírta a törvényt, és az napra a 90. évfordulón, 2010. június 4-én hatályba is lépett.

A törvény megalkotásának oka

1918. november 16-án az eckartsaui nyilatkozatot követően megtörtént az új állam, az első Magyar Népköztársaság („Magyarország minden más országtól független és önálló népköztársaság.”) ünnepélyes keretek közt történt kikiáltása, amely a régi rend végét és egy új világ kezdetét jelentette. Ez az új világrend azonban visszavonhatatlanná csak 1920. június 4-én, az első világháborúban vesztes résztvevőre, a Magyar Királyságra kényszerített trianoni szerszerződés aláírásának napján vált a magyar társadalom számára.[11]

1918. december 3-án Károlyi Mihály akkori miniszterelnök kiáltványban fordult a magyarokhoz:

„ Magyarok!
…„A kormány a magyar népköztársaság nevében ünnepélyesen kijelenti, hogy e kényszerűséggel szemben az ország semmiféle jogáról le nem mond. A joghoz és igazsághoz ragaszkodik. Hajoljatok meg a kényszerűség előtt, mert minden erőszak csak ronthatná helyzetünket a nemsokára összeülő békekonferencia előtt. Magyarország területi épségét sokszor fenyegette veszedelem. Mégis újból eggyé lett. A természet teremtette ilyenné. Mi kívánjuk, hogy a jövőben necsak az élettelen természet, hanem testvéri szeretet is kapcsolja hozzánk összes nem magyarajkú polgártársainkat. Ma is készek vagyunk teljes közigazgatási és kulturális autonómiát adni a velünk élő Összes- nemzeteknek. Szabad demokratikus keleti, Svájcot akarunk csinálni a régi Magyarországból. A határainkon túl élő szomszéd népekkel is barátságos és békés megegyezést keresünk és remélünk. …A magyar népköztársaság nevében: Károlyi Mihály miniszterelnök.”


– Károlyi Mihály proklamációja a magyar néphez 1918. december 3.

A trianoni békeszerződés az első világháborút lezáró Párizs környéki békeszerződések Magyarországra erőszakolt rendszerének részeként, a háborúban vesztes Magyar Királyság (mint az Osztrák–Magyar Monarchia egyik utódállama, bár jogilag nem nevezhető utódállamnak) és a háborúban győztes antant szövetség hatalmai (Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország) között létrejött békeszerződés, amely többek között az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása miatt meghatározta Magyarország és Ausztria, Románia, valamint az újonnan létrejött Csehszlovákia[13] és a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság új határait. (Ausztria határairól emellett a saint-germaini békeszerződés is rendelkezik.)

Az első világháborút lezáró békerendszer alapján az őshonos magyar népesség öt, a mai állapot szerint nyolc államban találta magát, és vele együtt történelmi és kulturális emlékhelyeinek nagy részét is. A trianoni döntés 23,4 millió lakost érintett:

300 ezer került Ausztriához,
3,5 millió Csehszlovákiához,
5,3 millió Romániához,
4,1 millió Jugoszláviához (beleértve Horvát–Szlavónország 2,6 millió lakosát).
Magyarországon az összmagyarság alig kétharmada, 7,6 millió fő maradt.

Románia 102 724 négyzetkilométernyi területet kapott, amely nagyobb terület, mint a mai magyar állam területe, a Szerb–Horvát–Szlovén Királysághoz 20 913 km2 került, Horvátországgal együtt 62 ezer. Csehszlovákia 61 661 km2-rel, Ausztria 3967 km2-rel gyarapodott. Lengyelország 519 km2-t, Olaszország pedig Fiumével 18 km2-t kapott.

Magyarország alaptörvénye 6. § 3. bekezdése kimondja, hogy „A Magyar Köztársaság felelősséget érez a határain kívül élő magyarok sorsáért, és előmozdítja a Magyarországgal való kapcsolatuk ápolását.”

A politikai erők határon túli magyarokkal kapcsolatos politikai álláspontja a magyar belpolitikai konfliktusok egyik alapvető forrása. A külpolitikában elsősorban azokkal a szomszédos országokkal merülnek föl vitás kérdések (Szlovákia, Románia, Szerbia) ahol jelentősebb számú magyar nemzetiségű lakos él.

A trianoni trauma óta eltelt évtizedek alatt hatalmas volt a magyarság lemorzsolódása az anyaország határain túl, az elszakított nemzetrészek szétfejlődésének jelei is mutatkoztak ugyan, de a nemzeti együvé tartozás érzése megmaradt. Kárpátalján például az 1910-ben rögzített 185 ezernyi magyar anyanyelvűek lélekszáma az 1921-es csehszlovák nemzetiségi statisztikákban 111 ezerre csökkent.[16] A magyarság tudatában a történelmi Magyarország képe tovább élt. A Kárpát-medencében egy virtuális belső Magyarország született. Ennek határai a nemzeti nyelv, a nemzeti kötődésű irodalom, a hitélet, a művészetek, a népi alkotások, a hagyományőrzés, a viselkedési szokások továbbélése révén a fizikai-földrajzi, állami és jogi széttöredezettség ellenére az országhatárok fölött is átívelőn élt tovább.

Erre a nemzeti széttöredezettségre világít rá a két, magyarok lakta Szelmenc története is:

“Talán harminc esztendeje mart belém először az eleven húsig Trianon… Az ukrán–szlovák határral közepén kettévágott magyar község, Szelmenc önmagában is Európa szégyene. Az egyesülő Európáé is. Testvérek, fiak, szülők, szomszédok, barátok a szögesdróttal megerősített határon kiabálnak át egymásnak, könnyeiket törölgetve érdeklődnek egymás sorsáról, most, 2004 márciusában is, amikor már csak pár hét van hátra egy csapat közép-európai ország, köztük Szlovákia EU-s csatlakozásáig. Mindössze tíz lépést kellene tenniük, hogy kezet fogjanak vagy megöleljék egymást, de erre csak akkor van lehetőségük, ha száz kilométert utaznak.” (Romániai Magyar Szó, 2004.03.11.; Sike Lajos)

A törvény preambuluma

„ Mi, a Magyar Köztársaság Országgyűlésének tagjai, azok, akik hiszünk abban, hogy Isten a történelem ura, s azok akik a történelem menetét más forrásokból igyekszünk megérteni, hazánkért és a magyar nemzet egészéért, az Alkotmányban rögzített felelősségünk jegyében, a magyarság egyik legnagyobb történelmi tragédiájára, a történelmi Magyarországot szétdaraboló, s a magyar nemzetet több állam fennhatósága alá szorító, 1920. június 4-én aláírt békediktátumra emlékezve, számot vetve e békediktátum által okozott politikai, gazdasági, jogi és lélektani problémák máig tartó megoldatlanságával, egyaránt tiszteletben tartva a magyar nemzet érdekeit és más nemzetek jogát arra, hogy a magyarság számára fontos kérdésekről másként gondolkodjanak, attól a céltól vezettetve, hogy e cselekedettel hozzájárulunk a Kárpát-medencében együtt élő népek és nemzetek kölcsönös megértésen és együttműködésen alapuló békés jövőjéhez, s egyúttal a XX. század tragédiái által szétdarabolt Európa újraegyesítéséhez, a következő törvényt alkotjuk.”

Forrás: wikipédia