A Mucus!

2020 ápr 22

Döme, a szépreményű ifjú egész gyerekkorát azzal töltötte, hogy ábrándozott, mi lesz, ha felnő. Tudta és érezte, mert állandóan a szájába is rágták, hogy az ő neve olyan fémesen cseng, mint a régi idők nagyuraié, Tányokos Döme. ….

Ízlelgette, kóstolgatta, önelégült arccal, hogy milyen előnév is passzolhatna ehhez a szép arisztokratikus névhez. Gróf Tányokos Döme? Tányokos tekintetes úr? Tányokos excellenciás úr? Hosszas, több hónapos töprengés után a herceg megszólításban állapodott meg. Tányokos Döme herceg úr őméltósága! Igen, ez már döfi, dőlt hátra roppant elégedetten szarvasbőr borítású, eredetinek tűnő, de antikról másolt kényelmes, milotai diófából készült karosszékében.
Izmosnak, kisportoltnak egy csepp jóindulattal sem lehetett nevezni átlagos, se túl magas, se túl alacsony termetét, de aki kimondottan szép gyereknek nevezte, azoknak ilyenkor rögtön mondták is, hogy anyád sürgősen vigyen el gyorsan a szemészetre, amíg nem késő. Olyan arcú gyerek volt, amilyen millió szám futkosott akkoriban az utcákon. Bár ő már akkor sem futkározott az ott, mert autóval hordták az iskolába, számtan korrepetálásra, sőt az iskolai biológia szakkörre is kedves szülei. Ebből egyértelműen kitűnt az is, hogy nem az esze miatt várt rá jó élet a diákévek elmúlta után. A pubertás kor után a hangja is elveszítette az akkor még jellemző, se nőies, se férfias tónusát, és olyan lett, hogy azonnal javasolták neki, az énekesi pályát ne válassza, ha jót akar. Szakmai iskolái befejezése után tanárai is elbeszélgettek vele egy kicsit, érdeklődve, mi is szeretne lenni. Döme határozott, kissé rikácsolós hangon felsorolt pár olyan szakmát, ami iránt akkor még némi vonzalmat érzett, legalábbis ezt mondta szaktanára sürgető kérdésire. Gömbcsukló fényező, kardánpolírozó, csapágyzsírozó, de kacérkodott ezeknél is hangzatosabb pozíciókkal, mint személyzeti titkár, a filozófiai tudományok adjunktusa. Ezen utóbbi szakmák iránt erős vonzalmat is érzett. Végső célja az volt álmaiban, hogy nemzetének nagy, dicső, tisztelt vezetője, és fejlődésének iránymutatója legyen. Tanárai egyre sápadtabbak lettek a felsorolás hallatán.
– Talán valami másra gondolj édes fiam, mondták neki, ha nem akarsz nagyokat és sokat csalódni az életben.
De Dömét nem olyan fából faragták, hogy iskolái befejezése után pont a tanárai mondják meg neki, mi legyen ő, ha nagy lesz. És ő, aki már nagy, szinte felnőtt férfivé érett, tudja, hogy nagyra hivatott, mert szülei is ezzel tömték a fejét állandóan.
– Sokra viszed, majd meglátod kicsi fiam, mondogatták neki. Mert sokra vagy hivatott! És Döme, mint jó fiú, el is hitte. És miért is kételkedett volna szüleiben. A név, a tradíciók téged is sokkal magasabb szintre fognak emelni.
A gömbcsukló fényező szakmában érte az első orbitális maflás, ami majdnem megrengette benne a világ nagyszerűségébe vetett hitét és elkötelezettségét. Ott is hagyta azt a szakmát azonnal, mert egyáltalán nem tetszett neki az a munka.
– Csak értelmezni kell jól tudni a dolgokat, mondogatta magában, és fel fogják ismerni géniuszomat.
Csak nem fog fillérekért dolgozni úgy, hogy koszos legyen a keze minden áldott nap? Gyorsan rájött, hogy uraknak ilyen munkát már azért sem szabad végezni, mert ezzel kiközösíttetheti magát az arisztokrácia soraiból. Arisztokrata az, aki összekoszolja a kezét egy gyárban? Még a gondolatától is elsápadt, ennek a lehetőségétől.
– Édes fiam, először is jól kell házasodnod, mondta túláradó szeretettel édesanyja, született Smurnyák Izidóra, akit már évek óta méltóságos asszonynak kellett hívni a kastélyukban munkát kapott szolgáknak. Aki csak egyszer is elfelejtette méltóságos asszonynak szólítani, már röpült is, mint a mezei pockokra éles szemekkel vadászó mezei karvalyok.
– Igazad van édesanyám, válaszolta Döme, de honnan tudhatnám én, hogy ki lenne hozzám méltó feleségnek?
– Én már választottam neked, olyan feleségnek valót, hogy meg fogod nyalni, mint a tíz ujjadat kisfiam! Báró Irsapusztai Emília a képviselőház vezénylő elnökének egyke leánykáját, aki előkelő, befolyásos, dúsgazdag és birtokaik messze környékének legszebb hölgye. Nagyon régi nemesi család sarjadéka.
A tervet tettek követték. Díszes meghívót küldtek a nemes és nemzetes Irsapusztai báró családnak, ami után nem sokkal már tisztelgő látogatást is tettek Tányokos Döme családjánál. Az egy hétig tartó mulatozások és a Tányokos család erdeiben lezajlott körvadászatok után a két arisztokrata család feje, Irsapusztai Egon báró úr és Tányokos Vendel ő excellenciája nyélbe is ütötték a két nemesi család frigyéről szóló megállapodást.
Egy hónappal később a szomszédos országok akkreditált nagyköveteinek, újságíróinak és televíziósok kameráinak kereszttűzében került sor a fényes esküvőre.
Tányokos Döme, az ifjú férj, büszkén és boldogan mutatta be ifjú feleségét Irsapusztai Emíliát a szertartáson megjelent díszvendégeknek. Az új feleség ragyogott és tündöklését csak emelték a gyöngyök és gyémántok, amelyek úgy elborították hófehér Kasmírselyem menyasszonyi ruháját, ahogy a hínáros vízbe esett rémült orvhalászt a sok zöldmoszat.
Döme boldogságát csak egy kicsit rontotta az a felfedezés, amit a nászéjszakán vett észre immáron hites felesége, Tányokos Döméné, Emília bárónő testét látva, hogy a csillogó ékszerek nélkül, amelyek elvakították a szertartási ünnepség alatt a bárónő testén vizsla szemekkel hibákat kereső irigy arisztokrata fiatalembereket, hogy hájas az ifjú feleség. De édesanyja kioktatta, nem baj fiam, a lényeg az, hogy a kék vérünk véletlenül se keveredjen szolgák és a pórnép vérével.
– És elárulom neked édes fiam, hogy fogamzó képes a bárónő és a te ivarsejtjeiddel sincs semmi baj, tehát családunk vérvonala nem hal ki! És ez a lényeg. És az, hogy legalább kettő gyereketek legyen e nemes cél érdekében, nehogy nemesi vérünk kihaljon a földről, mert családunknak küldetése van e világon.
Majd eltelt egy-két év, amikor is sötét felhők kezdtek gyülekezni Tányokos Döme feje felett. A herceg úr birtokán az esküvő másnapján Emília, a méltóságos új asszony vette át a korlátlan hatalmat. De ez lett volna a kisebbik hiba. Nem akartak jönni a gyerekek sem, a hercegi ivadékok, aminek történelmi kihatásai lesznek, sopánkodott Döme édesanyja, Smurnyák Izidóra. Döme, aki soha nem volt egy erős szellemi karakter – csak erre még nem jött rá – és valószínűleg soha nem is fog, a rabszolgája lett feleségének. Hiába a magas állása, otthon csak egy ijedt aranyhörcsög szerep jutott neki, aki a záporozó parancsok után, amit kedves felesége zúdított rá, mindig csak így válaszolt rezignáltan, hogy:
– Igenis Mucuskám!
Édesanyja legnagyobb megdöbbenésére. De akkor már annyi beleszólása sem volt fia és főleg menye, Emília hercegnő családi életébe, mint egy vemhes mezei pocoknak a NASA űrterveihez.
És a Mucus élni kezdett, míg Tányokos Döme, a férje ura kezdett apátiába süllyedni. Emília a híres Kleopátra királynőt is megszégyenítő parancsolgatásba fogott a birtokon. A szolgák ilyenkor egy messzebb levő helyre rohantak egy jót röhögni, a lipicai lovakat rejtő gránitból épült istálló sarka mögé bújva. Nehogy észrevegyék őket amint fuldokolva röhögnek, mert talán még a halálbüntetést is bevezette volna a birtokon Döme édesanyja, úgy szégyellte magát a fia helyett is, mint egy éjszaka a konyhában nassoláson kapott aggszűz. Ráadásul pszichiátriai kezelésekre is kellett járnia, háziorvosa ajánlására, és mindezt annak a felismerésnek köszönhetően, hogy anyai szíve rosszul dönthetett, amikor kicsi fiának pont ezt a hárpiát választotta ki feleségnek. És még gyereket sem tud szülni ez az elkényeztetett dáma. Jaj, mi lesz így velünk? Ki fog halni nemes vérünk, mint a gyapjas borz!
A naponta az éhenhalás rémével szembesülő Döme excellenciás úrnak órákat kellett várnia reggelente, míg Emília a reggelihez is úgy öltözött fel, ahogy az neki tetszett. Hozzá nem nyúlhatott férjeura addig még a pirítóshoz sem, míg az asszony toalettje el nem készült. Ebédnél a helyzet még ennél is rosszabb volt. Előfordult, hogy Döme, csak délután ötkor ülhetett le megebédelni az asztalhoz, de addigra a csipetkés babfőzelék is kétszer megcsiccsent. A szakácsok is sorban mondtak föl és menekültek el a kastélyukból.
Egyszer aztán megkérdezte feleségét, amikor végre ki, mert kelni magából, mert a többször kihűlt kedvenc étele, a dámszarvas bélszín is megromlott, mire Emília méltóságos asszony végzett az ebédre tervezett sminkjével, és az asztalhoz ülhetett. De este hat órakor már nem tudta elfogyasztani azt hidegen sem, mert a szakács ipari tanulók is megpattantak a konyhából olyan sebesen, hogy egy megijesztett gepárd is tátott szájjal ámult volna el a meglepetéstől.
– Megkérdezhetném tőled kedves Mucuskám, kezdte kissé bátortalanul Döme a férfi, hogy mit csináltál ma déltől este hatig, hogy nem jöttél ki ebédelni? Miért nem ebédelhetek meg egyedül is Mucuskám, ha te nem vagy úgy kilakkozva, ahogyan szeretnéd? Mert akkor te nem vagy éhes? Én viszont nagyon! Nehogy azt mond nekem, hogy az asztalon, a várakozástól kihűlt, megromló lazacfilés szarvasgombás mártást érdekli az, hogy nézel ki. Miközben én éhen halok.
– Csak nem gondolod drágám, hogy rossz sminkkel és elrontott körmökkel fogok oda ülni, ebédelni? És ha én kibírom, hogy este ebédelek, akkor neked is ki kell bírnod. Nézd meg, hogy milyen csúnya lett az új épített műkörmöm. De ki is dobtam azt a fruskát az előbb, aki azt mondta, körömépítésben ő az ország legjobbja.
De most egye fene, lásd, hogy milyen szerető hitvesed vagyok, ebédeljünk meg drágám, mert este tízkor gróf Csöszmöjey Barnabás kancellár úréknál lesz bál, ahol feltétlenül meg kell jelennünk. Ezt kívánja az etikett. És nem tűrök ellentmondást.
– Az ebéd tönkrement drágám, sóhajtotta Tányokos Döme tályogos szemekkel, az asztal fölé hajolva és beleszagolva a levegőbe. Lefogytam, csupa csont és bőr vagyok miattad.
– Akkor szólj a szakácsoknak, hogy üssenek össze valami harapnivalót, mert én is harapnék pár falatot. Egy kicsit megéheztem én is a mai sok izgalomban!
– Az összes szakács felmondott szívem, és ha te magad nem főzöl most valamit, akkor éhesen megyünk a kancellár úrék estélyére.
– Megőrültél Döme, én főzzek? Én, aki végre úgy nézek ki mi, mint egy Istennő? Aki előtt minden arisztokrata úr a földig hajol, és a lábaimat csókolgatják?
– Mucuskám! Emelte föl a hangját Döme hercegúr, felkészülve a legrosszabbra is, én nem megyek el veled abba a bálba. Nekem mindentől csömöröm lett, hála neked. Éjszakánként már olyan rémálmok gyötörnek, hogy a gömbcsukló fényező gyárban dolgozom, és milyen jó helyem is volt ott még segédmunkásként is.
Mucus könnybelábadó szemekkel nézett rá urára, és így kiáltott fel eszelős sikítással!
– Döme, te már nem szeretsz engem?
– Őszinte leszek hozzád. Valójában nem is szerettelek soha, mert a szüleink akarata volt ez a házasság. És ezt te is jól tudod. A szépséged, még úgy-ahogy elmenne, bár erős túlzás lenne csinosnak nevezni. De neked az lett volna a legfontosabb feladatod, hogy gyerekeket szülj nekem. Terméketlen nő lehetetlenné teszi ősi családom vérvonalának a fennmaradását.
Az aznapi vendégség Csöszmöjey Barnabás kancelláréknál elmaradt. Döme felesége e kijelenés hallatán budorjába rohant az ágyába vetette magát és úgy folytak könnyei, hogy hozzá képest a Niagara, egy elapadó félben levő erdei patakocska lehetett volna csak.
Irsapusztai Emília a következő heteket a kórházban töltötte, ahol a véletlen lehetett csak az oka, de egy osztályon kezelték világhírű specialisták Emília bárónőt és anyósát, Tányokos Döme édesanyját, született Smurnyák Izidórát, akit a fiának tett rossz feleség ajánlása miatt vittek be az idegsebészetre. Döme pedig jobb híján belevettette magát az urak régi hagyományait követve a szép cselédlányok hajkurászásába.
Kettő év múlva a környék nagybirtokosainak és feleségeiknek a legjobb pletykákkal szolgáltak a Tányokos uradalomból érkező hírek, miszerint Tányokos Döme excellenciás úrnak már annyi zabi gyereke született, hogy külön jegyző tartja őket számon.
A nagyúri tobzódások azzal a következménnyel jártak Döme úr szép hazájára, amit úgy hívtak, hogy Héjaország, hogy rendszerváltásba kezdtek a cselédek, szolgák és a zabigyerekek milliói. Pár hónap alatt eltűntek az Irsapusztaiak, a Cselengátok, a Tányokosok és a többi nagyurak famíliáinak ezrei, tízezrei az ország színéről, és új élet rügyezett ki Héjaországban. A régi urak vagy a bánatba haltak bele, vagy öregek otthonaiban bújtak el szégyenükben, de álnéven. Döme, mint volt úr, kopottas ruhában elment egy gyárba segédmunkásnak, Kovács Edömér néven. Megpróbált elbújni szégyenével az emberek elől, de a balszerencséje ott is megtalálta egy fiatalember képében, aki így kiáltott rá egy satuasztal mellett állva:
– Jó reggelt édesapám! Én vagyok a Csömcsöm Gizi kisfia, a te fiad. Édesanyám mondogatta nekem, amikor a birtokon nagy kalapban sétált, hogy nézd kisfiam, az a szép szál dalia, a hercegúr a te édesapád. Jöjjön édesapám, meghívom a sarki kocsmába egy felesre, de remélem, maga fizet.
Mit tehetett mást, Kovács Edömér, született Tányokos Döme herceg úr őméltósága? Meghívta a zabi gyerekét, Csömcsöm Gizi fiát a kocsmába egy italra. Szeme előtt színes karikák táncoltak. Csak ezt a napot éljem túl és elköltözöm innen nagyon messze, mert ezt a szégyent nem fogom túlélni, suttogta magában. Amikor a pultnál rákerült a sor, és halkan csak annyit mondott, két felest legyen szíves, egy halk sikoly hallatszott. A kocsmárosné, egy kövérkés kikent arcú asszony bámult rá, majd így kiáltott fel. Döme, csak nem te vagy az?
Döme vaksin bámult az előtte álló kövér, ismeretlen nőre, és csak ennyit tudott kinyögni:
– Kicsoda maga?
– Én vagyok a feleséged, Irsapusztai Emília bárónő! Nem ismersz meg drágám?
Még hallott valami elemi erejű röhögést fölharsanni a kocsmában, mielőtt elsötétült előtte a világ. Amikor eszméletre tért, egy kórházi ágyon ébredt föl. Orvosok álltak az ágya körül és lemondó szemekkel nézték őt. Csak annyit értett meg egy vizitelő orvos mondandójából, hogy a vérömleny az egész agyát elöntötte, napjai lehetnek hátra, a műtét is roppant kockázatos lenne, vagyis menthetetlen a páciens.
– Jobb is így, gondolta tudata legmélyén még egyszer felvillanó emlékeire gondolva Tányokos Döme. Most a régi szolgák lesznek pár évtizedekig, vagy évszázadig az urak, majd cserélődnek a szerepek. Amíg világ a világ, ez eddig is mindig így volt. Ezután is így lesz, jött rá az élet talán legnagyobb igazságára, mielőtt átkozva magát az ostobasága miatt még azt érzékelte utoljára az életében, hogy valaki lekapcsolta a villanyt a kórházi szobájában.
Csak a mucusok maradnak mindig ugyanazok, és ugyanolyanok, legyenek bár dámák, vagy egyszerű utcalányok.

Vizvári József

FRISS

Berlini tévétorony

Berlini tévétorony

A Berlini tévétorony (németül: Berliner Fernsehturm) Berlin egyik fő látnivalója, Németország első, Európa negyedik legmagasabb szabadon álló épülete, 368...