A Metallica kapja idén svéd zenei díjat

A Metallica amerikai rockzenekar és az afgán országos zenei intézet kapja idén a zenei Nobel-díjnak is nevezett svéd Polar zenei díjat – számolt be róla a BBC hírportálja.

“Wagner és Csajkovszkij óta senki sem alkotott zenét, ami annyira fizikális és dühös, mégis megközelíthető lenne. Virtuóz játékuk, rendkívül gyors tempójuk olyan magaslatokba repítette a rockot, mint addig senki más” – olvasható az idei díjazottakat bejelentő közleményben.
“Kiváló társaságba került az együttes az elismeréssel, mely nagyszerű megerősítése mindannak, amit az elmúlt 35 évben tettünk. Ugyanakkor erőnk teljében érezzük magunkat, sok jó év áll előttünk” – reagált a hírre Lars Ulrich, a zenekar dobosa.
A Kaliforniában alakult együttes a világ egyik leghíresebb rockzenekara, több mint 125 millió albumot adott el fennállása óta.
A klasszikus zenészeknek járó Polar-díjat az Afgán Nemzeti Zenei Intézetnek és alapítójának, Ahmad Szarmasztnak ítélték oda. Az intézet árvák, utcán dolgozó gyerekek és fiatal lányok zenei képzését támogatja, ami a tálibok idején tiltott volt.
Az együttes és az intézet júniusban Stockholmban veszi át az elismerést és a vele járó egymillió koronás (31,5 millió forint) pénzjutalmat.
A Polar Music Prize elnevezésű zenei díjat Stig Anderson, az ABBA együttes egykori producere, a Svéd Királyi Zeneakadémia 1997-ben elhunyt tagja alapította 1989-ben. A világ legjelentősebb zenei trófeáját akarta létrehozni, amellyel évente egy, vagy több embert, csoportot vagy intézményt tüntetnek ki műfajtól függetlenül ismerve el kivételes teljesítményüket.
A rendszerint egy popzenészt és egy klasszikus zenészt elismerő díjat 1992-ben adták át először, és mások mellett Ligeti György zeneszerző is megkapta.

Forrás : MTI