Sok vállalkozás számára most lesz idő átgondolni eddigi működésüket

Sokkal jobban gazdálkodnak a magyarok, mint ahogy gondoltuk  – derült abból a felmérésből, amelyet 420 ember részvételével 2020 márciusában készítettek Kasza Tamás nemzetközi vezetési tanácsadó megbízásából. A szakember szerint az emberek jelentős része képes lesz online is átvészelni a helyzetet, de 21% még nem tudja mit fog tenni.

Milyen hatása lesz a mostani különleges gazdasági helyzetnek? – erre a kérdésre keresték a választ a felmérésben, amelyre végül 420 válasz érkezett. A visszajelzésekből elég összetett kép rajzolódik ki.

 

31% nem rendelkezik, csak egy havi tartalékkal (sötétkék mező),  viszont 10% egy évnyi (barna mező), míg majdnem 20% (világoskék mező) egy évnél is több megtakarítással rendelkezik.

– A vállalkozók 30% tehát képes lesz átvészelni különösen nagyobb gondok nélkül a kialakult helyzetet – magyarázza Kasza. Természetesen könnyebben fog menni azoknak, akik már eddig is aktívak voltak online, illetve ágazatukban továbbra is lehet működni nagyobb fennakadások és törvényi korlátozások nélkül.

Viszonylag sokan döntöttek úgy, hogy most végre képesek lesznek utolérni magukat azokkal az elmaradt szervezési, vagy tanulási projektekkel, amikre eddig nem jutott idejük. Kasza úgy véli, hogy ezek a cégek, akiknek van lehetősége most újra értelmezni az eddigi működésüket a válság elmúltával nagyobb lendülettel tudnak újrakezdeni. A szakértő szerint a vállalkozók sokkal pesszimistábban látják a helyzetet, mint amilyen: vevőik csak 13%-ára saccoltak a 30% helyett, akikről feltételezték, hogy egy évnyi, vagy több megtakarításuk van. Viszont a rövidtávú becslések sokkal optimistábbak lettek, mint a valóság. 11%-kal több ügyfélnek fog gondot okozni a rövidtávú helyzet kezelése, mint gondolták a vállalkozók, és csak fele annyi embernek van 2-3 hónapnyi megtakarítása, a feltételezettnél. A jó hír, hogy itt a tévedés nem végzetes, mivel majdnem a fele a tévedésnek átesik az egy évnyi, vagy hosszabb megtakarításra. A fél éves viszonylatban eltalálták a számokat.

  • A fő problémát a home office zökkenőmentes bevezetése jelenti – jegyzi meg Kasza Tamás megértően hozzátéve, hogy a gyerekeseknek még nehezebb lesz majd ezt megoldani. A cégeknek laptopokat kell beszerezni, nyomtatókat és mobiltelefonokat, illetve gondoskodni arról, hogy az adatáramlás folyamatos legyen és azonnali.

 

A vállalkozók több, mint fele (52%) hiszi azt, hogy online is boldogulni fog, egy negyedük (26%) csak offline tud pénzt keresni, a maradék (22%) optimista a jövővel kapcsolatban, hogy úgyis ki fog találni valamit.

 

  • Nehezebb lesz azoknak, akik eddig nem mertek telefonálni vagy közösségi médiában videókon szerepelni – mondja Kasza Tamás, aki a „A sikeres értékesítő” című díjmentesen letölthető könyvében kínál megoldást erre a problémá

Ebben az időszakban sokkal fontosabb egymás segítése, mint eddig bármikor. A lelki stressz ellen mindenképpen védekezni kell, mert türelmetlenséget szül, ami hibákhoz és balesetekhez vezethet. A különleges helyzet miatti félelemben az ember könnyen veszti el a hitét a saját lehetőségeiben és képességeiben.

De ki kell tartani, mert mint minden, ami a magyarokat sújtotta, ez is elmúlik. Az élet nem áll meg.

Lehet, hogy hihetetlenen, de igaz! Az összes általam meglátogatott ország közül a magyarok képesek a legnagyobb összefogásra és a megújulásra – fejtegeti a szakértő.

Most lesz idő átgondolni az elmúlt évek helyes és helytelen személyes és céges pénzügyi döntéseit, stratégiáit, és megfogadni új dolgokat a jövőre nézve.

Ez az időszak jobban összekovácsolhatja a cégeket. Már most sok történet futott be arról, hogy nem is hitték volna egymásról, hogy ennyire segítőkészek. – Vigyázzunk egymásra és törődjünk egymással! Ezen is túl fogunk jutni! – hangsúlyozza a tréner.

Forrás: http://www.kaszatamas.hu