Szentendre szűk kis
utcáiban járva éreztem meg,
nem csak magammal vittem,
de velem is jött a lelked,
az ódon kövek mintha
ismertek volna, rólad
suttogtak a talpamhoz érve
s a lampionok vidáman
lebegtek velünk kockásan
és pöttyösen, a kezed
melegét is vittem
a tenyeremben, a levegő
mellettem mozdulataidat
követve hajolt hozzám,
rád ismertek a többszáz
éves falak, a templom
mellett a vén akácok,
a házak girbe-gurba tetői,
a festői kis udvarok
is tudták, hogy a dolgok
csak látszólag
múlnak el, mert csendemből
hallották a hangod
harangozni halkan,
szüntelen
