31 év a Tungsramban

31 év a Tungsramban

Horváth Miklóst a Tungsram majd GE nagykanizsai gyárának nyugalmazott igazgatóját köszöntötte a Városvédő Egyesület 80. születésnapján. Az ünnepelt 1971-2002 dolgozott Nagykanizsa legnagyobb ipari üzemében, ebből 20 évet igazgatóként. A Városvédő Egyesület nevében Horváth Miklóst Cserti Tibor elnök és Papp Ferenc alelnök köszöntötte.

Horváth Miklós Bérbaltaváron született, Szombathelyen érettségizett, majd a Műegyetem elvégzése után Budapesten az Egyesület Izzóban kezdte karrierjét. 1968-ban Nagykanizsára került, először a Gépjavító főmérnöke, majd a Tungsram üveggyárának létesítésében vett részt. 1980-ban a Fényforrás és Üveggyár főmérnöke, 1982-től a 6000 főt foglalkoztató gyár igazgatója egészen 2002-ig, nyugdíjba vonulásáig.

Munkája során számos díjat kapott, melyek közül legbüszkébb a szakmai életút egészét kitüntető Ascher Lipót Életmű Díjra.

Már aktív korában a borászat jelentette számára a kikapcsolódást, tagja a Da Bibere Borlovag Rendnek.