Miskolc tömegközlekedéséről a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. (MVK Zrt.; korábban MVK Rt., 1994 előtt Miskolci Közlekedési Vállalat, MKV) gondoskodik, amely – több más város közlekedési szolgáltatójával ellentétben – nem osztozik a helyi Volán-társasággal a város közlekedésében, hanem egymaga látja el Miskolc és a közeli Felsőzsolca tömegközlekedését, míg az ÉMKK Zrt. kizárólag a helyközi közlekedésért felelős (leszámítva Felsőzsolca átmenő forgalmát, illetve 2 helyi járatot, amik a búza tér és a Vasgyár, illetve a Búza tér és Lillafüred között közlekednek). Miskolcon összesen két villamosjárat és 46 autóbuszjárat van, melyből kettő szerződéses járat a város szélein fekvő áruházakhoz. A város járműparkja buszokból és villamosokból áll. A közlekedési vállalat járműparkját az elmúlt években jelentősen korszerűsítették: 2013–14-ben 31 Škoda 26T villamos váltotta le a teljes korábbi állományt, valamint 2016-ban 40 szóló és 35 csuklós kivitelű CNG (földgáz meghajtású) autóbusz állt szolgálatba.
Miskolcon a tömegközlekedés nagy múltra tekint vissza. A villamosközlekedés 1897-ben indult meg, a menetrend szerinti buszjáratok pedig először 1903-ban indultak (az országban elsőként). Ma Miskolc egyike annak a hat magyar városnak, amelyeknek saját közlekedési vállalata van. A városnak két pályaudvara (Tiszai, Gömöri) és egy kisebb repülőtere van (ez utóbbi a nyilvánosság számára jelenleg nem nyitott, tehát a közforgalmú közlekedésben nem játszik szerepet). Miskolc és Lillafüred között kisvasút közlekedik, és 2015-ben megnyílt a lillafüredi libegő, ezek elsősorban turisztikai szempontból jelentősek.
Miskolc közösségi közlekedésének története
A 19. században merült fel az igény arra, hogy Miskolc tömegközlekedési járművekkel rendelkezzen. Ehhez több tényező is hozzájárult: a város lakossága ekkor már harmincezer főnél is nagyobb volt; a vasút 1859-ben elérte Miskolcot, de a pályaudvar a várostól messze (2,2 km) épült fel, ezenkívül megépült a diósgyőri vasgyár (1868), és Tapolcát is egyre többen látogatták. Az 1860-as években felmerült, hogy a Vasgyár és a pályaudvar között kiépülő vasútvonalat a föld alá kellene megépíteni. Ezt anyagiak hiányában elvetették, de ha megvalósul, az ország első földalattija lehetett volna.
1862-től omnibuszok közlekedtek a városban (a Tiszai pályaudvar és Diósgyőr, majd a belváros és Tapolca között), a bérkocsisokkal osztozva a forgalmon. Egy 1871-ből fennmaradt rendelet, amely a bérkocsisokat kötelezi kocsijuk karbantartására, elárulja, hogy 36 bérkocsi járta a várost ebben az időben.
A villamosközlekedés beindításával 1895-ben kezdtek foglalkozni, dr. Csáthy Szabó István vezetésével. Az első, nagyszabású tervek szerint a villamos Miskolc és Diósgyőr teljes hosszán végighaladt volna, egészen a Tiszai pályaudvartól, amely akkor még a város határain kívülre esett. Végül a tervezett 20 kilométer helyett a minisztérium csak egy 7 kilométeres szakaszra adta meg az engedélyt.
Az első villamos 1897. július 10-én indult el, amely a Tiszai pályaudvartól a Verestemplomig közlekedett, és a két végállomást is beleszámítva nyolc helyen állt meg. Az első napon 7615 ember vette igénybe a villamost, amivel megfelelt a várakozásnak. A vonalat a Miskolci Villamossági Rt. (MVV Rt.) üzemeltette. (Az áramátalakító állomás a jelenlegi Selyemréti strand mellett volt, a strand a trafók hűtésére felhasznált víz „hulladékhőjét” hasznosította. Innen ered a régi elnevezése: villanytelepi strand.) A sikeren felbuzdulva az első vonalra merőlegesen újabb villamosvonal is épült, ez a Búza tér és a Népkert között közlekedett, az alacsony utasszám miatt azonban az MVV Rt. már négy hónap múlva kérte a várostól a vonal megszüntetését. Ennek ellenére a vonalat 1910-ben egészen Hejőcsabáig meghosszabbították, és csak 1960-ban szüntették meg, miután a forgalmat egy vágányon kiszolgálni nem tudta.
A villamosokhoz az elektromos energiát a Miskolci Villamossági Rt. szolgáltatta, ugyanaz a cég, amely a város közvilágításának is. Ez a két funkció egészen 1947-ig egybefonódott, ami nem járt mindig előnnyel. Az 1920-as években a társaság ugyanis kilátásba helyezte az áramdíj emelését, ezzel zsarolva a várost sikerült megakadályoznia, hogy beinduljon a számára konkurenciát jelentő autóbuszközlekedés.
1903. június 8-án Bene Gyuláné menetrend szerinti buszjáratot indított a miskolci és a diósgyőri városháza között, a villamos népszerűségével azonban nem versenyezhetett, és a járat hamar meg is szűnt. Jelentősége csak annyiban volt, hogy ez volt az ország első menetrend szerinti autóbuszjárata.[5] A következő kísérlet Bán és társa nevéhez fűződik, akik a Városház térről Hámorba, illetve Tapolcára indítottak buszjáratot 1910-ben, de ez is rövid ideig működött. 1926–29 között az MVRT üzemeltetett buszjáratot a mindszenti templom és Tapolca, valamint a diósgyőri református templom és Lillafüred között, 1931-ben pedig a MAVART indított Tiszai pályaudvar–Lillafüred járatot, de a buszközlekedés csak a II. világháború után terjedt el.
Időközben a Vasgyár munkásai részéről egyre erősebben jelentkezett az igény, hogy a villamosvonalat hosszabbítsák meg a gyárig. Több éves huzavona után a Vasgyár és az állam támogatásával megépült a villamosvonal a Verestemplom és Diósgyőr között. Üzemeltetésére 1905. december 16-án megalakult a Miskolc-Diósgyőri Helyiérdekű Vasút Rt. (MDHV). Mivel Diósgyőr ebben az időben Miskolctól független település volt, a kormány csak helyiérdekű vasútként engedélyezte a társaság működését. Felmerült, hogy a két vonal egyesítésével meg lehetne oldani, hogy a Tiszai pályaudvartól Diósgyőrig átszállás nélkül el lehessen jutni. Ez az MVV Rt.-nek eleinte nem tetszett, mert konkurenciát látott az MDV Rt.-ben, az MDV Rt. azonban – szakmai tapasztalatok híján – lemondott a vonal üzemeltetéséről az MVV Rt. javára. 1906. január 22-étől közvetlen járat közlekedik a Tiszai pályaudvar és Diósgyőr között. 1909-ben a közlekedés irányítását átvette a budapesti székhelyű Részvénytársaság Villamos és Közúti Vasutak Számára (RVKVSz). Ez a cég építette ki kétvágányúra a diósgyőri villamosvonalat, egyelőre csak a Tiszai pályaudvar és a Városház tér között.
A megnövekedő forgalom miatt a járatok zsúfolttá váltak. Az MVV emiatt 1908-ban ideiglenesen megszüntette a forgalmat a népkerti vonalon, és a járatokat a fővonalra irányította át. 1910-ben a diósgyőri vonalon módosítottak, ugyanebben az évben a gőzmotoros villamosközlekedés megszűnt, és új, Ganz gyártmányú villamos kocsikat helyeztek forgalomba. 1910-ben a népkerti vonalat meghosszabbították az akkor még független, de Miskolccal szoros kapcsolatban álló községig, Hejőcsabáig. 1926-tól és 1928-tól autóbuszok jártak Miskolctapolcára és Lillafüredre.
A háborúk hozta gazdasági fellendülés a forgalomra eleinte kedvezően hatott, a további terjeszkedésre azonban kedvezőtlenül. A második világháborúban ráadásul a villamosvonalak meg is rongálódtak. 1942-ben az alkatrészhiány miatt megszűnt az autóbuszközlekedés.
1945-ben Miskolcot, Diósgyőrt és Hejőcsabát egyesítették, létrejött Nagy-Miskolc. Ez nem utolsósorban a tömegközlekedésnek volt köszönhető, amely már a hivatalos egyesítés előtt évtizedekkel egybekapcsolta Miskolcot a környező településekkel. Figyelemre méltó, hogy elsőként a villamosvonalak által összekötött három település egyesült. Lillafüred és Tapolca, melyeket buszközlekedés fűzött a városhoz, öt évvel később váltak Miskolc részévé.
A háború után 1948. november 17-én indult meg újra a menetrend szerinti autóbusz-közlekedés a Martin-telep és a Ságvári-telep között. Az autóbusz-közlekedés további megszervezésére 1949 áprilisában megalakult a Miskolci Gépkocsiközlekedési Vállalat. 1951-ben már öt autóbuszjárat közlekedett. 1954-ben a Gépkocsiközlekedési Vállalatot összevonták a Miskolci Villamosvasút Közösségi Vállalattal, így megalakult az MKV, amely 1994-ig viselte ezt a nevet, amikor is átnevezték Miskolc Városi Közlekedési Rt.-re. Egy 1956-ban kiadott útikönyv egy villamosvonalat és kilenc, 1-től 9-ig számozott autóbuszvonalat említ, közülük az első hétnek az útvonala igen hasonló volt a maihoz (a 8-as és 9-es busz a 7-eshez hasonlóan elhagyta a várost, és Szirmabesenyőre, illetve Kistokajra is kiment).
1951-ben történt az utolsó villamoshálózat-fejlesztés, ekkor épült egy egyvágányos szárnyvonal a diósgyőri stadion mellől a Nehézszerszámgépgyárig, ez lett a 4-es villamos. A mindössze egy köztes megállót tartalmazó vonal 1974-ben szűnt meg.
Miskolc lakosságszáma a nyolcvanas években tetőzött, az ország második legnagyobb városaként és legjelentősebb nehézipari területének központjaként több mint 200 000 lakosa volt. A közlekedési vállalat is ekkor érte el maximális teljesítményét: 1988-ban 274 busza és 44 villamosa 198,7 millió utast szállított.
1971-ben bevezették a kalauz nélküli járatokat. A bliccelők természetesen nagy anyagi veszteséget okoztak a cégnek, ezért 1996-ban az MVK Rt. bevezette, hogy járataira a csúcsidőn kívül csak az első ajtónál lehet felszállni, és a jegyet vagy bérletet fel kell mutatni a sofőrnek. 1994-ben megjelentek a város utcáin az Ikarus gyár 400-as családjába tartozó járművek prototípusai, amit 1998–2001 között további buszok vásárlása követett, majd 2001-ben a Rába gyár Premier városi buszával újították a flottát. 2002 tavaszán a város addigi legnagyobb beszerzése gyanánt 68 MAN autóbusz érkezett a városba. 2006-ban jelentek meg az első alacsony padlós csuklós autóbuszok, a Neoplan Centroliner közel 19 méteres városi kivitelű buszai személyében, majd 2015-ben Európai Uniós forrásból sikeresen zárult a 75 földgáz meghajtású (CNG) buszra kiírt tender, amit a MAN nyert meg a Lion’s City típussal. A buszokból 40 szóló és 35 csuklós kivitelű, Euro 6-os motorral szerelve. A tender tartalmazta a gázkút kiépítését is az MVK telephelyén, ami a megyében az első ilyen jellegű üzemanyagtöltő állomás. A buszok 2016 márciusában állnak forgalomba.
A buszpark fejlesztésével egy időben, 1990-ben jelent meg az első ČKD Tatra típusú csuklós villamos, amit 17 másik követett, használtan vásárolva Kassa illetve Most városából. Az elöregedő FVV villamosok helyett 2003-ban használt bécsi SGP villamosokkal „modernizálták” a flottát, majd EU pályázati lehetőségek keretében a város a villamosvonal teljes felújítását, nyugat felé meghosszabbítását Felső-Majláthig (1,5 km) és a járműpark cseréjét érte el. A Zöld Nyíl névre keresztelt program keretén belül 31 új, alacsony padlós villamos is kerül a városba. Szintén EU-s támogatásból kezdték tervezni az Avasi Sikló megépítését 2010-ben.
2005-től a cég neve MVK Zrt., azaz Miskolc Városi Közlekedési Zártkörűen működő Részvénytársaság.
2011-ben a város 900 millió forint támogatást kapott az észak-déli villamosvonal tervezésére.
Az MVK foglalkozik buszok és haszonjárművek bérbeadásával is, többek között az Ikarus 31-es nosztalgiabusz is bérelhető.
Zöld Nyíl (Miskolci Villamos Projekt 2008–2013)
A projekt átfogó célja Miskolc város kelet–nyugati közlekedési tengelyében hosszú távon fenntartható, versenyképes, környezetbarát, gyors és biztonságos közösségi közlekedés megteremtése és vonzóvá tétele, a modern városkép kialakítása a villamos közlekedés komplex fejlesztésének megvalósításával. A projekt közvetlen célja a szolgáltatás színvonalának növelése a meglévő villamospálya korszerűsítésével, hálózatfejlesztéssel a jelenlegi diósgyőri végállomástól Felső-Majláthig, továbbá a villamospark korszerűsítése új villamosok beszerzése révén. A projekt elemei:
a meglévő pálya rekonstrukciója (9,6 km),
a pálya meghosszabbítása: új villamospálya építése a diósgyőri végállomás és Felső-Majláth között (1,5 km),
az esélyegyenlőségi előírásoknak megfelelően 2,5–3 méter széles peronok, fedett várók kialakítása,
31 db új jármű beszerzése,
a járműtelep korszerűsítése,
az 1-es és az 1A busz megszüntetése,
fejlett utastájékoztató rendszerek telepítése.
A projekt eredményeként létrejövő modern villamosközlekedés több ezer ember számára tette lehetővé a környezetbarát közösségi közlekedésbe való bekapcsolódást. A villamosközlekedés fejlesztése elősegíti a városrészek fejlődését is, Miskolc kelet–nyugati tengelyén pedig egy új, modern közlekedés- és közbiztonsági rendszer alakult ki.
Forrás: wikipédia.hu
