10 retro menzakaja, amit szinte mindenki szívből utált

2020 ápr 24

Egészen hihetetlen, de még mindig nem tudtam elfelejteni ezeknek a menzakajáknak az illatát és az ízét. Jó-jó, volt olyan, ami kellemes emlékeket ébreszt bennem, de a legtöbbet nem szerettem. Viszont más nem volt, meg kellett enni, amit kaptunk! A most következő cikkben bemutatom nektek azt a 10 retro menzakaját, amit szívből utált mindenki!

Tojáskrémes kenyér

Sose tudtam, hogy lehetett ezt megenni, komolyan mondom, hogy már az „illatától” is undorodtam, amikor pedig megláttam, elment még a maradék étvágyam is. Muszáj volt megkóstolni legalább, de beváltotta a hozzáfűzött reményeket, ízetlen és száraz volt, elrontotta az amúgy sem túl finom zsömlét.

Tojásleves

Ha már tojás…ugye? Akkor jön a tojásleves! Bevallom őszintén, hogy amíg nem lettem napközis, szerettem a tojáslevest, anyukám nagyon finoman el tudta készíteni mindig is. A menza viszont mindent tönkretett, azóta is hányinger kerülget, amikor meglátom a tojáslevest. Nem csak én voltam úgy vele, hogy nem ettem meg, társaim közül mindenki visszaküldte, vagy kiöntötte.

Finomfőzelék

Finom és főzelék? Mindenki arra gondolt, hogy nagyon jó lehet, de nagyon nem…A tányérban nem volt semmi más, csak valami lisztes-fehéres-répás izé, amiről nem tudtuk megállapítani, hogy pontosan mi.

„Tea”

Igen, nem véletlenül írtam idézőjelbe a tea szót, mivel a menzás teát csak nagyon jó indulattal lehetett teának nevezni, köze ugyanis nincsen semmi az igazi teához. Nem is tudom, hogy mihez lehetne hasonlítani, erősen cukros volt mindig, de bármennyire is hihetetlen, szerettük. Lehet, hogyha másnak nevezték volna, akkor még kellemesebbek lennének az emlékek róla!

Vadas

Szerencsére elfelejtettem már valamelyest az ízét, nem olyan régen ettem, és ismét kedvenccé vált. Ugyanazt tették velem, mint a tojásleves esetében, a menzás korszak után sokáig rá se bírtam nézni erre az ételre. Leginkább azért, mert a gyanús szagú szósszal leöntött hús semmi másra nem hasonlított, csak és kizárólag a cipőtalpra, és még az íze is egészen fura volt….

Rántott párizsi

Végre húst kap a gyerek, ugye? És mi volt a hús? Természetesen párizsi, rántva! Mi más?! Soha nem akarom megtudni, hogy miből készült az a párizsi, amit a menzán adtak nekünk. Tényleg nem, soha, ne is mondjátok el, tartsátok magatokban!

Marhahús

És mégis mivel kaptuk a marhahúst? Főtt krumplival és meggyszósszal, de még milyen meggyszósszal, természetesen túl édesített szósszal! A krumpli jobb esetben meg volt főzve rendesen, de mindig túl volt sózva, a húsnak pedig semmi íze nem volt. Ez az összetétel volt a legrosszabb minden közül!

Káposztás tészta

Nagyon-nagyon ritka esetekben volt íze ennek az ételnek. Mit ne mondjak, a menzakorszakom előtt sem szerettem a káposztás tésztát, a menzán viszont még jobban megutáltam, mind a mai napig nem bírom megenni!

Spenót

Tipikusan az az étel, amit szinte senki nem szeretett a menza előtt sem. Aki viszont egy kicsit is szerette, a menzán biztosan megutálta. Vizes, lisztes, zöldes izé volt, amit spenót néven elénk raktak…

Töltött paprika

Neeeee, rémálmaimban köszönnek vissza azok a képek, amikor megkóstoltam a töltött paprikát. Sose szerettem, de a menzán tényleg a legrosszabbak között szerepelt ez az étel. Főtt krumplival kaptuk, a krumplinak túl volt sózva, a töltelék pedig eszméletlenül rosszízű volt…

Forrás: https://www.magyarorszagom.hu/menzakaja.html

Fotó forrása: Fortepan / UVATERV

FRISS